Rali Eb 2019

Novemberben rendezik a 2019-es nyíregyházi futamot

A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) motorsport világtanácsának szentpétervári ülésén véglegesítették a rali Európa-bajnokság (ERC) 2019-es versenynaptárát, amelyben november második hétvégéjén szerepel a Nyíregyházán sorra kerülő magyarországi versenyhétvége is.

A szerdai döntés értelmében a Rally Hungaryt november 8. és 10. között rendezik meg. A nyíregyházi futam egy hónapja került be az előzetes naptárba, amelyről most mondta ki a végső szót az erre hivatott testület.

A 2019-es ERC-sorozatban négy aszfaltos és négy murvás verseny szerepel, Magyarország az egyik aszfaltos versenyt rendezheti meg.

„A sportdiplomáciai feladatok itt lezárultak, mostantól már koncentrálhatunk a rendezvényre” – nyilatkozta az MTI-nek közvetlen a döntés után Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport-szövetség (MNASZ) elnöke. Hozzátette: „hatalmas megtiszteltetés a hazai autósportnak, hogy egy újabb nemzetközi versenysorozat naptárában szerepelhetünk.”

 

(forrás: nemzetisport.hu)