Egy ponton múlt – Hadik az abszolút bajnok!

Az utolsó métereken dőlt el az egész éves kűzdelem

Hadik András elképesztő csatában, az utolsó méterekig tartó küzdelemben nyerte meg a Nyíregyháza Rally-t, s ezzel elhódította az abszolút bajnoki címet is. A verseny 17 szakasza közül tízet megnyert, s futamgyőzelméhez kétség sem férhetett, ám az a furcsa helyzet állt elő, hogy neki nem volt elég csak magát a versenyt megnyerni, mert a szezon közepi nullázásokkal megnehezítette a saját dolgát, így Turán Frigyessel szemben nyolcpontos hátrányban kezdte a futamot.

„Nekünk nem volt elég szimplán nyerni, hanem meg kellett nyerni az egyik napot – ez tegnap megtörtént – és még a power stage-t is, ugyanis mindkettőért pluszpontok járnak – vázolta a helyzetet Hadik, aki Deák Attilával lett bajnok. – Az utolsó szakasz rajtjához úgy álltunk oda, hogy tudtam, fekszik nekünk ez a pálya, és nyerhetünk, ugyanakkor persze ott motoszkált a fejemben, hogy nehogy hozzáérjünk egy lassítóhoz, mert az azért kapott büntetés elronthat mindent. Nem autóztam teljesen a határon, de egy másodpercnél több biztosan nem maradt ebben a szakaszban. Kilencvenkettőben kezdtem a pályafutásomat egy Trabanttal, úgyhogy jó néhány éve várok erre a napra. Nagy álmom vált valóra, elképesztően jó érzés.”

A bajnoki címért Turán Frigyes és Bagaméri László ugyanúgy mindent megtett, mint Hadik, de természetesen ő is tudta, hogy a végén csak egy bajnokot avathatnak. Végül ha egyetlen ponttal is, de ő maradt le az elsőségről.

„Fantasztikus verseny volt, nincs miért sajnálkozni – mondta Turán, aki a pénteki városi gyorsaságin megpördült, az azt követő két napon viszont elképesztő küzdeni tudásról tett tanúbizonyságot. – Szerintem jól versenyeztünk, a navigátorom fantasztikus teljesítményt nyújtott, jó csapatunk van, és rengeteg szurkolónk. A bajnoki címről ugyan egy ponttal lecsúsztunk, de az idén mi álltunk a legtöbbször dobogón és nagyon jó meccs végén lettünk másodikak. Az utolsó szakasz az idegek harca volt, mégis lazák voltunk, és gyorsak. Sajnos, ez a pálya Hadik Andrisnak jobban feküdt, de hát ilyen a sport.”

A bajnokság és a verseny harmadik helyén a futamot az összetett pontverseny éléről kezdő Vincze Ferenc végzett, aki számára egyáltalán nem a tervek szerint alakult a hétvége. Ő egyszerűen csak úgy fogalmazott: „Igazából sehol sem tudtunk igazán gyorsak lenni...” Tegyük hozzá gyorsan, a mezőnyből még így is jó néhányan cseréltek volna a tempójával és a helyezésével egyaránt. A fiatal pilóta nagy lehetőség kapujában állt ezen a hétvégén, de korából és tehetségéből adódóan aligha ez volt az utolsó esélye.

A negyedik helyen a korábbi háromszoros abszolút bajnok Kazár Miklós érkezett, aki a szombati ködöt nem szerette, vasárnap azonban nagyon élvezte, hogy rengeteg néző volt a pályák szélén, s próbált is a lehető leglátványosabban közlekedni.

A magyar pályákra kilenc év után visszatérő ifj. Érdi Tibor – aki ötödikként ért célba – is azt emelte ki, milyen jó érzés volt, hogy „zengett az erdő”, amikor lapjával érkezett meg egy-egy kanyarba.

„Sok volt az újdonság ezen a versenyen: először megyünk aszfalton a Skodával, először Kovács Szabival, akivel a múlt hét szombaton egy tesztversenyen ültünk össze, illetve a pályabejáráson volt olyan gyorsasági szakasz, amelyen csak kétszer tudtunk menni. Ez nem kevés hátrány, ehhez képest jöttünk abszolút második-harmadik időket, de azt látom, hogy van hova fejlődnünk.”

Arra azonban mindenképp jó volt ez a verseny, hogy ifj. Érdi tapasztalatokat szerezzen a zempléni pályákról – ez biztosan nagy hasznára lesz jövőre, amikor ugyanezeken a gyorsasági szakaszokon már nem csupán a magyar bajnoki, hanem az Európa-bajnoki mezőnnyel is összemérheti gyorsaságát.

 

NYÍREGYHÁZA RALI A MENTO-KUPÁÉRT, AZ OB 8. FUTAMA

Abszolút végeredmény: 1. Hadik András, Deák Attila (Performance Racing, Ford Fiesta R5) 1:02:54.8, 2. Turán, Bagaméri (Turán Motorsport, Ford Fiesta R5) 37.8 másodperc hátrány, 3. Vincze, Bacigál (Armet Protect, Škoda Fabia R5) 2:02.8 p h.

Az ob végeredmény (nem hivatalos). Bajnok: Hadik András, Deák Attila 195.5 pont, 2. Turán, Bagaméri 194.5, 3. Vincze Bacigál 185

Fotó: MNASZ/ Szabó-Jilek Ádám